Reggel óriási fejfájással ébredtem. Először nem is tudtam kinyitni a szememet, de aztán az erős napsugarak, amik pont belevilágítottak, meggyőztek arról, hogy ideje felkelni. Lassan felnyitottam a szemhéjaimat, de a szoba, ami elém tárult, nagyon nem volt ismerős, ráadásul még mindig hasogatott a fejfájás. A falon és a polcokon mindenféle trófea, érem, kitüntetés volt látható, illetve volt a falon egy bekeretezett Pelé mez is, amin a király aláírása díszelgett. Miután kibámészkodtam magamat, észrevettem, hogy a rövid koktélruhám az éjszaka folyamán felcsúszott, így gyorsan megigazítottam, majd átfordultam a másik oldalamra, ahol egy nem várt „dolog” fogadott. Pontosabban egy félmeztelenül alvó Neymar. Na jó… Először is: WOW! Másodszor: Még mindig WOW! Harmadszor: Mi a fene történt tegnap? Miközben tökéletesen kidolgozott felsőtestét, és cuki, kissé kócos haját tanulmányoztam, megpróbáltam visszaemlékezni… Oké, az megvan, hogy bulizni voltunk. Ott meg… nem tudom, nem emlékszem. Vagyis de, arra, hogy táncoltunk, majd… majd megjelent az a lány. De több már tényleg nem jut eszembe. Hirtelen Ney elkezdett mocorogni, ezért én úgy tettem, mintha aludnék. Igazából nem tudom, mire volt jó, talán arra, hogy egy kis időt nyerjek, hátha eszembe jut valami. Éreztem, hogy felkelt és kiszállt az ágyból, majd nem sokkal később ajtócsukódást is hallottam. Még mindig nem akartam kinyitni a szemem, csak akkor, amikor meghallottam a zuhany hangját. Pontosabban azt, hogy valaki megengedte a vizet.
Ekkor másodszorra is felnyitottam a szemem és immár a teljes szobát megcsodálhattam. A másik oldalon a falon néhány festmény volt, alatta meg egy szekrény, amin fotók voltak. Közelebb mentem, hogy jobban szemügyre vehessem őket. Az első képkeretben Ő volt, és cuki, kis szöszi kisfia. Aztán egy kép a tesójával, Rafával, valamint egy „együtt az egész család” kép Nadine-nal és Ney apukájával. A képek láttán elmosolyodtam. Egyrészt, imponáló, hogy mennyire szereti a családját. Másrészt meg hát „másról” nem láttam kirakva semmit. Annyi pletykát lehetett olvasni, hogy szakítottak, majd mégse, aztán mégis… hát nem tudom, Brunáról semmit nem láttam.
A szekrény melletti széken megláttam a táskámat, így kivettem a mobilomat. Na jó, erre nem számítottam. 22 nem fogadott hívás. 18(!) a nénikémtől, 3 anyutól és 1 a legjobb barátnőmtől, Millytől. Szintén tőle jött egy SMS-em is, ezt írta: „OMG! Ezt nem hiszem el! Hívj vissza, amint tudsz! Ááááááá” Nos, most nem igazán volt kedvem Millyvel beszélni, Elisabeth nénikémet meg nem akartam felhívni, mert tuti leszidott volna, hogy mért nem jelentkeztem, meg hogy hol voltam egész éjszaka… Miközben eltettem a telefonomat, kinyílt a fürdőszobaajtó, ami közvetlenül a szobához kapcsolódott, és Neymar lépett ki rajta egy derekára csavart törölközőben.
- Öhm… azt hittem, alszol – kezdett magyarázkodni, hogy miért nincs rajta ruha. De igazából mindegy, engem aztán nem zavart.
- Hát, most már nem – mondtam, pedig szerintem egyértelmű volt. Na mindegy. Itt meg is akadt a beszélgetés, és kínos csend következett. Én a táskámban pakolásztam (bár nem olyan nagy az a tatyó, csak azért csináltam, hogy ne álldogáljak bénán a szobában), Ney pedig kivett a szekrényéből egy gatyát és egy fölsőt, majd bement velük a fürdőbe. Addig én elővettem a nálam lévő, életmentő sminkcuccaimat és a szobában lévő tükörnél leszedtem az elkenődött sminket és elfogadható kinézetet varázsoltam magamra. Mikor ezzel végeztem, leültem az ágy szélére és megvártam Neymart.
Már legalább 15 perce ültem ott, már azon gondolkoztam, hogy benyitok, hogy esetleg megszökött-e az ablakon keresztül, vagy mi tart ilyen sokáig, amikor kijött. Én pedig megértettem, hogy mért volt bent egy évezredet. A haja. Hát persze. Bár nekem az előbbi, kócos verzió is tetszett, így kivasalva egyenesen szívdöglesztően nézett ki.
- Kérsz valamit inni? – kérdezte tök természetesen.
- Nem, köszi. Vagyis nem tudom. Inkább azt szeretném tudni, hogy mi történt tegnap, mert semmire nem emlékszem – hebegtem. – Mi… Mármint te… meg én… Szóval… - mutattam rá, majd rám, miközben megpróbáltam normálisan kifejezni magamat, de csak égett a fejem. Nem akartam kimondani azt a szót. Vagyis neki nem.
- Nem – mosolyodott el végül, miután egy ideig élvezte, hogy rákvörös fejjel össze-vissza beszélek.
- Akkor… hogy kerülök ide? – kérdeztem. Na jó, ez elég gázul hangzott, de azt hiszem, van hozzá közöm.
Ney leült mellém az ágyra és belekezdett az egészbe.
*** Tegnap éjjel, Neymar szemszöge***
Nem akartam egyből lepasszolni szegény Saraht, látszott rajta, hogy mennyire nem hiszi el, hogy mi történik vele. De muszáj voltam, viszont mégse akartam egyedül hagyni, így a szememmel a többieket kerestem, majd mikor megláttam, hogy Thiago jön felénk, vetettem rá egy hálás pillantást, és már el is tűntem. Leültem egy félreeső helyen kialakított asztalok egyikéhez, miközben vártam. Közben James megszólított.
- Minek hoztad ide ezt a lányt? – kérdezte, mire nem válaszoltam, ugyanis, hogy őszinte legyek, én sem tudom. – Mi a terved vele?
- Hogy értve? – ráncoltam a szemöldököm, hiszen ez így egy kicsit furán hangzik. – Bulizni. Mi más?
- Jó, de… ki ő egyáltalán?
- A legnagyobb rajongóm – vigyorogtam rá. – Egyébként Sarahnak hívják, és ma van a szülinapja. Gondoltam, ennél nagyobb ajándékot nem kaphat.
- Honnan tudod? Megnézted a személyijét?
- Nem… de tudom, hogy nem hazudik.
- Hát nekem ez akkor se tiszta – állt fel a székből azzal a szándékkal, hogy fejezzük be a beszélgetést.
Ekkor két dolog is történt. Az egyik, hogy kaptam Rafától egy SMS-t, amiben azt írta, még 20 perc. A másik, hogy belépett az ajtón Ő. Na nem a nagy Ő, hanem Ő, akit most már annyira utálok.
- Te meg mit keresel itt? Hogy jutottál be? – álltam fel ingerülten.
- Nem emlékszel, mennyit jártunk ide együtt? Ismer a kidobó.
- De minek vagy itt? Tudod mit? Ne is válaszolj, csak menj el, amíg szépen mondom.
- Mért, utána mi lesz, megversz? – kérdezte nyájasan, miközben illegette magát.
- Nyilván nem. De megmondtam világosan, hogy nem vagyok kíváncsi rád. Úgyhogy kérlek szépen, menj el – feleltem higgadtan.
- Ne csináld ezt, Neymi bébi. Szeretlek, és tudom, hogy te is szeretsz engem – billegett.
- Régen is utáltam, ha így hívtál, hát még most. És nagyot tévedsz. Nem szeretlek. Miért szeretnék egy olyat, aki… mindegy. Húzz el innen – feleltem még mindig nyugodtan, majd megfordultam és visszaírtam a húgomnak.
Mire visszafordultam, eltűnt. Sosem fogom megérteni. Először megcsal, majd idejön egy csinos ruhában és azt hiszi, minden meg van bocsájtva? Hát nagyot tévedett.
Mivel csak úgy otthagytam Saraht, kárpótlásul vittem neki egy italt. Mire visszaértem, éppen nagyon röhögött, Thiago pedig csak nézte. Egy kicsit még beszéltünk, majd elmentünk táncolni. Pont a kedvenc számomra kezdtünk, majd még sok-sok dalt végigtáncoltunk. Szerencsére csupa pörgős zenék mentek, közben néha beszéltünk is, úgyhogy jó volt. Kb 15-20 perc múlva viszont megint ott kellett hagynom a lányt, de adtam egy puszit a homlokára – amitől kellően zavara jött -, hogy ne érezze azt, hogy ilyen gyorsan lepattintom már megint.
Visszasétáltam a bejárathoz, ahol éppen akkor lépett be Rafa, akivel puszival köszöntöttük egymást.
- Rég láttalak, hugi – öleltem meg a puszik után.
- Előbb is találkozhattunk volna, ha nem késik ennyit az a rohadt gép… Jaj, de már hiányoztál - szorított meg, majd elengedett. – Egyébként jött Juls is, kint telefonál. De veled mizu? – kérdezte, majd ledobta magát egy székre.
Elmeséltem neki, hogy itt járt Bruna, mire ökölbe szorította kezét (hát persze, előtte barátnők voltak), majd, hogy ma beszaladt egy kisfiú a pályára, és hogy a nővére itt van valahol, csak már megint magára hagytam.
- Na akkor keresd meg, még mielőtt beleun és itt hagy – tette a vállamra a kezét, majd felállt és ment köszönteni az ajtón belépő barátnőjét.
Átverekedtem magam a sok emberen, hogy visszaérjek a bárpulthoz, ám Sarah már nem volt ott, így tekintetemmel elkezdtem keresni. Őt nem találtam meg, csak egy integető Danit.
- Hallod, a csaj totál kidőlt – kezdte, mikor odaértem, majd arrébbállt, így észrevehettem a fotelben alvó (?) Sarah-t.
- Öhm… mit csináltatok vele? Mindegy, szerintem én hazaviszem, lefektetem – mondtam, mire a többiek elkezdtek húúúú-zni. – Mármint aludni… - forgattam a szemeimet. Közelebb léptem és esetlenül az ölembe vettem a lányt, mire az elkezdte kinyitni a szemét.
- Hova megyünk? – kérdezte.
- Haza – feleltem, mire elgondolkozott, majd ismét becsukta a szemeit. Nem tudom, hogy elaludt-e, vagy sem, de a visszafelé vezető úton a kocsiban egy szót sem szólt, sőt, akkor sem, amikor megérkeztünk.
Felvittem a szobába, majd letettem az ágy szélére, ugyanis megint ébredezett.
- Adok valami ruhát, oké? – kérdeztem, mire bólintott, majd megfordultam, hogy kivegyek egy pólót a szekrényemből. – Ez jó lesz? – fordultam meg a kezemben egy Nike fölsővel, ám addigra már tényleg bealudt.
Visszatettem a ruhadarabot a fiókba, majd mellé feküdtem és lassan én is elaludtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése