4. Rész

Sziasztok!

Ez egy elég rövid rész lett, de remélhetőleg a téli szünet alatt most lesz időm (és ihletem) írni. :)

4. Rész

-          Jaj, úristen, ez annyira ciki – temettem a tenyerembe az arcom. – Most biztosan egy utolsó ribinek nézel... Ne haragudj, hogy kellemetlen helyzetbe hoztalak a többiek előtt – mondtam lehajtott fejjel.

-          Nem nézlek ribinek, nem csináltál semmi olyat. Nem fekküdtél össze senkivel, sőt még csak rá sem mozdultál senkire. Gondolom szokatlan volt a helyzet, és egy kis folyékony bátorságot szerettél volna nyerni. Gondolom, nem mindennap fordul elő ilyen, úgyhogy nyugi, nincsen semmi baj, nem ítéllek el – mondta, miközben megajándékozott a világ legédesebb mosolyával. Annyira meghatott ez a pár mondat, hogy majdnem elfelejtettem reagálni.

-          Köszönöm – mosolyodtam el halványan egy pillanatra. – De én akkor is nagyon szégyellem magam – hajtottam le újra a fejem, és a paplant kezdtem el tanulmányozni.

-          Ne szégyelld, nem kell. Úgy tudom, másnaposságra jó a babánturmix. Megyek csinálok neked, magamnak meg egy kávét. Jó? – kérdezte, közben meg már fel is állt és az ajtó felé vette az irányt, csak onnan nézett vissza.

-          Igen, köszi. Nekem vissza kéne hívnom pár embert, mindjárt megyek én is, csak elintézem – mondtam, majd magamhoz vettem a táskámat, benne a telefonommal, és elkezdtem tárcsázni Milly számát, miután Neymar becsukta maga mögött az ajtót. A barátnőm rögtön az első csörgésre felvette, és konkrétan beleüvöltött a telefonba, amitől egy pillanatra azt hittem, halláskárosodásom lesz.

-          Ááááááááááááááá! – ez volt a köszönése is egyen.

-          Neked is jó reggelt.

-          Itt nem reggel van – felelte pimaszul.

-          Akkor csak szia. Na mi az, amiért fel kellett hívnom téged?

-          Magyarázatot követelek beszámolóval együtt! Várj, voltál te tegnap óta netközelben?

-          Nem igazán…

-          Óó, akkor nem is tudsz róla? Mármint nyilván tudsz róla, hiszen veled történt, amiért annyira irigyellek is. De képzeld, veled van tele a net. A facebook, az Instagram, a híroldalak… Főleg az itthoni híroldalak – kezdte, mire teljesen ledöbbentem. Hogy mi van? Szerencsére Milly folytatta is – a fotósok egy csomó képet készítettek róla, amint Neymar megölel a pályán, mellette pedig Adam áll. De hogy történt az egész? – kérdezte Milly izgatottan, mire elmeséltem neki az egészet, úgy ahogyan történt.

-          Hát ja, valahogy így. Szörnyen szerencsések voltunk Adammal. De ez még nem minden – kezdtem titokzatosan. – Nem fogod kitalálni, hol vagyok épp.

-          Sao Pauloan, a nagynénédnél – vágta rá Milly.

-          Csak Sao Paulo stimmel. Neymar ágyán ülök éppen, ő meg a konyhában van – mondtam, mire fuldoklást hallottam a vonal másik végéről. – Milly, jól vagy? – kérdeztem.

-          Persze, csak ittam… de… de, MI VAN?

És akkor dióhéjban elmagyaráztam Millynek a tegnapi nap eseményeit. Mármint azt a részét, amire emlékszem, azzal kipótolva, amit Neymar mondott. Viszont próbáltam hamar elköszönni, ugyanis még várt rám 2 telefonhívás. Illetve Neymar. A nénikémet nem akartam felhívni, ezért anyuval kezdtem. Igazából ő is csak azért hívott, amiért a barátnőm. Olvasta a híreket és gratulálni akart az álmom teljesítéséhez. Meg persze meg volt döbbenve rendesen. Neki azt nem mondtam el, hogy Neymarnál aludtam, mert még többet képzel bele, és tovább adja apának. Akivel amúgy szintén beszéltem, anyu adta neki oda neki a mobilját. Nos, apa szerintem elfelejtette, hogy ő egy 44 éves családfő, és úgy viselkedett a telefonban, mint egy 16 éves tinilány… Azért tőle is sikerült elköszönnöm, így még utoljára ellenőriztem magamat a tükörben, megfésülködtem, és kimentem a szobából.

Lassan mentem le a lépcsőn, két okból kifolyólag. Az egyik, hogy gyönyörködtem Neymar tökéletesen berendezett, modern stílusú otthonán. A másik, meg ugye az, hogy nem ismerem én itt a járást, ez meg egy elég nagy ház, így próbáltam felmérni, hogy mi hol is van. A konyhába kiérve nem találtam ott Neyt, így szerencsétlenül elkezdtem forgolódni, mire meghallottam, hogy kintről, a teraszról szól nekem. Azonnal kimentem hozzá.

-          Na sikerült elintézned a hívásokat? – kérdezte.

-          Hát… anyuval és a legjobb barátnőmmel beszéltem, de a nénikémmel nem merek – feleltem. Többek között azért sem merek, mert elméletileg holnap megyünk haza Adammel. Elméletileg. Ugyanis én innen egy tapodtat sem mozdulok.

-          Miért? – tette fel a kérdést, amit kívülállóként én is feltennék magamnak. Logikus. De valamiért mégse akartam elmondani neki, hogy holnap megyünk haza. Mert… mert csak most ismertük meg egymást, és őt nem valószínű, hogy különösebben megrázná, ha itthagynám. Engem viszont annál inkább.

-          Félek, hogy leszidna, amiért nem mentem haza tegnap – feleltem végül. De végülis ez is igaz, többek között ezért sem szeretném felhívni.

-          Beszéljek vele? – kérdezte. Azt hittem, csak viccel, de mint kiderült, komolyan gondolta.

-          Nem is tudom…

-          Na, komolyan. Valakinek beszélnie kell vele, hogy tudja, nincsen semmi bajod. De amint látom, te nem igazán szeretnél. Beszélek vele.

Hát ez olyan cuki, komolyan… Tárcsáztam a nénikémet a mobilomon, majd odaadtam Neynek. A beszélgetés valahogy így hangzott: Jó reggelt… Sarah? Sarah itt van mellettem… Én? Neymar. Neymar Jr… Komolyan… Hosszú… Igen, jól van. Ezért is hívtam… Viszhall.

-          Hát ez… köszönöm. De mit mondott?

-          Csodálkozott, hogy velem beszélt – felelte féloldalas mosollyal a száján. Neymarnak annyi féle mosolya van, és mindegyik olyan jól áll neki… és én mindtől egyből elolvadok természetesen. – Mit csináljunk délután? Nekem mindjárt edzésre kell mennem, de arra gondoltam, hogy utána elmehetnénk Larissával – mondta. Hűűűű, velem tervezi a délutánját! Úristen. De… de ki az a Larissa? Meg is kérdeztem tőle.

-          Jól hangzik – mosolyodtam el. – De ki az a Larissa? – kérdeztem, mire kinevetett. – Hé, most meg mi van?

-          Nem ki, hanem mi. Ez a neve a jachtomnak – felelte még mindig röhögve.

-          Óóó, értem. De miért pont Larissa? – érdekes, erről még sosem olvastam, pedig azt hittem, mindent tudok róla. De ezek szerint néhány aprócska infó kimaradt.

-          Igazából nem nagy cucc. Amikor Görögben jártam, akkor láttam kitáblázva valahol, egy város neve, de nagyon megtetszett – felelte.

Miután mindketten megittuk a reggeli italunkat (ő a kávéját, én a másnaposság elleni turmixomat), elkezdtünk készülődni. Illetve. Én azt hittem, hogy ő megy edzésre, én meg addig majd császkálok a városban. De mint kiderült, Ney szerette volna, ha megyek vele. Hűűűűű ma reggel már másodszorra. A stadion ugyan nagyon közel volt, mégis kocsival mentünk (Fehér Audi A3, csak onnan tudom, hogy olvastam róla és láttam róla képet a neten nemrég). Gondolom azért, mert azért egy világsztárnak eléggé problémás lenne gyalog megtenni az utat egy olyan városban, ahol mindenki ismeri.